Aluliskolázott, meglehetősen egyszerű, ám annál nagyképűbb embertársaink között nem nehéz párhuzamokra lelni. Most azokról fogok szólni, akiket összefoglalva Blikknagymamáknak hívok.
A Blikknagymama: Annyira nem idős, hogy eltűrje, ha néninek szólítják (ilyenkor úgy viselkedik, mint egy angolkisasszony, akit lekurváztak), annyira viszont már igen, hogy a fiatalok kötelesek legyenek átadni helyüket, ha megfáradt tagjait pihentetni óhajtja. A csirkefeldolgozóban, vagy a sarki közértben, ahol dolgozik, nem osztanak sokszázezres fizetést vagy sikerdíjat, de egy doboz Szofira és bibliájára, a legfrissebb Blikkre vagy Borsra azért mindig futja. Általában átható cigarettaszagot áraszt, és az igénytelenebbje szürke vagy barna ballonkabátot visel. A nyugdíj réme közeleg a Blikknagymama számára, de a fél kiló smink, melyet egy kőművesbrigád elszátságával vakol ráncosodó szemhéjaira, elhiteti vele, hogy az élet 50 felett kezdődik.
Szemléltetésként álljon itt egy tipikus szituáció, szereplők: egy ránézésre 50-60 közötti nő, és én:
Felszálltam a buszra, épp volt még egy üres hely. Lévén, hogy nem éreztem túl jól magam, és át is akartam még nézni a tananyagot, vettem a bátorságot, és elfoglaltam a helyet. Sajnos nem vettem idejében észre, hogy egy tipikus Blikknagymama teljes gőzzel tolatott felém, szerencsém, hogy az ölembe nem ült.
Mikor rájött, hogy hoppon maradt, fennhangon megszólalt (ügyelve rá, hogy lehetőleg az egész busz hallja): Ez felháborító!
Mire én: Szerintem ugyanannyi jogom van leülni erre az ülésre, mint önnek. Egyébként is, azért ültem le, mert...
Természetesen rám sem hederített, helyette inkább utastársához, egy harmincas éveiben járó nőhöz fordult, és ismét az egész buszhoz címezve szavait így szólt:
"Hát most nézd meg, milyen pofátlan!"
Dühét valószínűleg még nem sikerült teljesen kiengednie, ezért hozzáfűzte a legnagyobb ótvaros faszságot, amit világéletemben hallottam:
"Szégyellem, hogy az ilyenek fognak eltartani"
Tehát szégyelli. Ő. Hogy szűk tíz éven belül a napi betevő Blikkjét az én adómból vásárolhatja. Bravó. Én meg olvadok az örömtől, hogy segítségére lehetek majd a néninek. Rongy életemet és véremet a tapló kisnyugdíjasokért!
